Fékjavítás Budapesten

Fékjavítás Budapesten

Amikor először szállt az ember kerékpárra, már az a kis közlekedési sebességnövekedés is megkövetelte a fék kifejlesztését, bár a kerékpárok még egyáltalán nem veszélyeztették túlzottan sem a kerékpáros, sem a közlekedők testi épségét, vagy esetleg életét.

Az autók megjelenésével a közúti közlekedés hirtelen olyan mértékben vált veszélyessé, amire az akkori emberek és technika még nem volt felkészülve.

A mai autókon már természetesnek vesszük a fékek meglétét, van olyan autós, aki olyannyira, hogy nem is gondol rá, hogy a fékek karbantartásra, illetve fékjavításra szorulhatnak.

A jelenlegi gépjárműveken a legfontosabb biztonsági berendezés a fék, senki nem vitathatja, hogy a helyes működésén akár emberi életek múlhatnak.

 

A fékjavítás soha nem várhat, helyesen működő fék nélkül nincs biztonságos közlekedés!

 

Az autók természetesen nem alkalmasak közlekedésre az üzemi fékek nélkül, elindítani ugyan el lehet a gépjárművet, de hogyan állítható meg, illetve hogyan is lehetne parkolni fékek nélkül.

De az autók fékeinek fő rendeltetése nem a rögzítés egy helyben, hanem a biztonság a közlekedésben, mint ahogy bármely emberi életet veszélyeztető eszköz vagy helyzet esetén mindig az emberi élet védelme a fő szempont.

Ahogy az autók sebessége nőtt, úgy vezettek be egyre több sebességkorlátozást, és bár az egyre korszerűbb autók egyre jobb fékekkel és egyre jobb gumiabroncsokkal rendelkeznek, ezekből a sebességkorlátokból világszerte inkább elvesznek, mintsem hogy növelnék azokat. Mindez ugyancsak az emberi élet védelmében történik, a balesetek minél inkább visszaszorítása érdekében.

Amennyiben valaki a gépjárműve fékeinek halasztását választja bármely okból is, jó lenne, ha tudatosítaná magában, hogy nemcsak a saját testi épségét veszélyezteti, hanem a közlekedésben résztvevő – legyen az gyalogos, kerékpáros, más gépjárművezető – testi épségét, sőt akár életét is kockáztatja. Nem lehet olyan ok, amely ezt a kockáztatást megérné.

 

Az állandó igénybevétel miatt a fékrendszer nagyobb figyelmet érdemel

 

Talán a legnagyobb igénybevételnek kitett alkatrész a fék, emiatt jó esetben csak a nagy kopással és az elkopott alkatrészek cseréjével kell számolnunk, de sajnos a meghibásodás sincs kizárva, és akár az elkopott alkatrészek cseréjéről van is szó, akár egy komolyabb fékjavításról, elengedhetetlen, hogy azt szakszervizben végeztessük.

Soha ne higgyünk a szomszéd, vagy barát ajánlkozásának, hogy majd ő féláron megcsinálja.

A mai autók fékjavítása és beállítása komoly szaktudást és műszerezettséget kíván.

 

Milyen gyanús esetekben ne halasszuk el a fékjavítást?

 

 - morgó hangot hallunk nagyobb sebességről lefékezés közben,

 - ráz a kormány minden fékezés esetén,

 - fékezéskor félrehúz a gépjármű,

 - fémes hangot hallunk fékezéskor,

 - túl hosszú a fékpedál útja, míg a fékek egyáltalán működésbe lépnének,

 - fékezünk, de a fékút nagyon hosszúnak tűnik,

 - túl puha, úgymond nyúlós a fékpedál, vagy lüktet, remeg lenyomáskor.


Összes hír